Római művészet
A művészet története - 5. kötet
A római művészet kialakulásának előfeltételeit az etruszkok és az Itália területén élő, már erőteljesen hellenizált görögök alapozták meg. Mielőtt saját művészeti alkotásokat hoztak volna létre, a rómaiak a közeli Hellászból szereztek be szobrokat és kézműves-termékeket, sőt tőlük kölcsönözték az alkalmazott oszloprendeket mint építészeti jellegzetességeket is. Rövid időn belül azonban egészen sajátos felfogásban kezdték el értelmezni az átvett mintákat, jócskán eltértek tőlük, s egyedi igényeik szerint – elsősorban a praktikusság jegyében – átformálták őket. Az építészet terén a rómaiak nevéhez fűződik a cementfal, az úgynevezett „opus caementicium” – malter és kavicstörmelék meglepően jól formálható, tartós keverékének – feltalálása, amely lehetővé tette a statika törvényeivel dacoló olyan új szerkezeti elemek létrehozását, mint a boltívek, a hidak, a vízvezetékek vagy a kupolák. Ugyanígy hatalmas színházakat és amphitheatrumokat is építettek, mégpedig független építészeti egységekként, hiszen már nem feltétlenül kellett ragaszkodniuk a lejtők kínálta területekhez.
A közélet a Róma szívében, illetve a provinciák váro saiban emelt nagyszerű forumokon és azok környékén zajlott, onnan irányították a politikai, a vallási és kulturális életet, az igazságszolgáltatást, de ott ünnepelték a fényes katonai diadalokat is. Templomaikat is egyre inkább meg lehetett különböztetni a görög templomoktól, ugyanis oszlopsort – a tér díszletszerű háttereként – csak az épületek elülső oldalán emeltek. Rendkívül praktikus szabályokat alkalmaztak a városok építése során is. Településeik négyszögletes alaprajzát katonai táboraik szerkezetének megfelelően alakították ki: észak–déli, illetve kelet–nyugati irányban egy-egy főbb útvonal szelte át őket, melyek a város központjában metszették egymást, gyakran ott, ahol a forum főtere kapott helyet. A városok lakóhelyigényeire is sajátos megoldást találtak, méghozzá a latinul „insulae” néven ismert (akár ötemeletes) épületek révén – ez az újítás is tehát az ő érdemük.
A császárkor beköszöntével impozáns paloták építése vette kezdetét (például a Palatinus dombon), de az akkor emelt pompás villák (mint Hadrianus villája Tiburban [Tivoli]), hatalmas fürdők (így Diocletianus vagy Caracalla thermái) is mind-mind Aeneas i. sz. III–IV. századbeli leszármazottainak hatalmát és büszkeségét hivatottak hirdetni. A Pompeiiben fennmaradt falfestmények, az egyiptomi Fajjúm-oázisban előkerült arcképek, a rengeteg ránk maradt szobor, dombormű, történeti eseményt elbeszélő oszlop (például Traianus oszlopa) kivétel nélkül arról adnak tanúbizonyságot, miként jelenthette az ókori rómaiak számára az ember és a természet a megörökíteni kívánt örök szépség ihletforrását.